Forge of Empires kritika – Kunyhótól űrkorszakig: mennyit vagy hajlandó kattintani?

Képzeld el, hogy a SimCity és a Civilization összebújnak, lesz közös gyerekük, az pedig megszállottja lesz a "freemium" fejlesztéseknek meg a hatszöges csatatereknek. Nos, ez a Forge of Empires. Egy maroknyi kacatossal indulsz – néhány kunyhó, meg pár percenként koppintgatod le a coinokat és alapanyagokat. Kutatással nyitsz új épületeket, amikkel a városodat egyre magasabb korba cuppantod: Bronz-, Vaskor, meg a kolonialista blődlik. Minden korszak újra keveri a techfát, a hadseregedet, meg hogy mennyi helyed van sakkozni.

Üdv a Kőkorszakban: Az első néhány kattintás

Első nap. Egy darab fűcsomót bámulok két sátorral, plusz egy tábortűzzel, amit valószínű annyi motivációval animált egy gyakornok, amennyi nekem volt reggel felkelni. Hát, ez a Kőkorszak. A feladatom? Ebből az ősember campingből valami birodalmat kell gyártani. Oké, hát legyen.

A tutorial odalöki a építés menüt egy hangyányi noszogatással: "Rakj le egy kunyhót." Katt, kész is, pár másodperc. Jó kis tempó. Csak éppen felfalja az utolsó szabad lakosságodat. És máris nincs munkás, nincs épület, csak egy kunyhó + egy adag szégyenérzet.

Itt ez a játékstílus: egy korlátba ütközöl, próbálod kijavítani, aztán újra beleszaladsz egy másikba. Ha túl gyorsan építkezel, a gazdaságod hörög. Ha túl sokat vársz, a szomszéd már vörösborral koccint a Vaskorban. Minden lépésednek ára van: pénz, alapanyag, hely, méltóság.

Kovácspontok, gyémántok, és a türelemjáték

A Forge a kovácspontokra fut. Óránként egy. Kutatásra el, épületfejlesztésre el, csereberére el – minden ebből megy, ezt viszont cseppenként adagolják.

A legelején még oké – jössz, költesz pár pontot, piszkálgatsz egy épületet, lezavarsz egy kis csatát, majd mész tovább. Csakhogy ezek a szünetek gyorsan megnyúlnak. Bronzművesség szeretnéd? 16 pont. Ha nincs elraktározva: gyere vissza később. Sokkal később.

Persze vannak gyémántok is. Eleinte kapsz egy marékkal – quest kész, tessék 50. Köszi. Aztán az a menő épület? 250. Egy fejlesztés gyorsítása? 1000. Az a kis csepp? Csak étvágygerjesztő volt. Ahogy azt sejthettük.

Én tartottam magam. Komolyan. De amikor az Iparoskorszak pislákolt nekem, mint éjjeli büfé a buliból hazafelé, elbuktam. Öt euró. Tudományos célból, persze. Nem vagyok rá büszke.

Harc: hatszögek, dárdák, és a pofáraesés művészete

Na, a csatákról. A legtöbb ilyen játékban elintézed egy "auto-resolve"-al, aztán alszol tovább. Itt viszont tényleg játszanod kell. Valós hatszögek. Valós körök. Valós böködés.

Az első csatám: két dárdással és egy adag reménnyel mentem neki pár morózus őstörzsi harcosnak. Léptem, mellé böktem, próbálkoztam. Elég fapados, de fura mód szórakoztató. Ahogy haladsz, egyre több minden áll össze: íjász messzire lő, lovasság oldalba támad, ostromgépek pedig felrobbannak, ha rosszul nézel rájuk.

Van itt tényleg mélység, ha szeretsz agyalni. Automata csata átugorja a monotonitást, de manuális irányítással te döntesz. Van baj: a katonák nem ingyenesek. Kiképezni idő és alapanyag. Ha ledarálják őket, várhatsz. Szóval elkezdtem szelektálni – csak olyan csatát nyomok, amit biztosan megnyerek. Vagy… hát, úgy érzem, hogy nyerek.

A játék nagyon jutalmazza az okos húzásokat. De allergiás a hibákra. Egy balfácán mozdulat, aztán holnapig építheted vissza a seregedet. Én már útburkolatot is töröltem pánikomban.

Csatlakozás egy klánhoz – vagyis a matematikai szekta

Nagyjából a hatodik óránál elértem a klánokat. Azt hittem, haveri összeröffenések, sörcsatákkal. Helyette egy Excel-sectába estem. Táblázatok. Időzítők. Útmutatók, amik a 90-es évek fórum stílusában íródtak. A tanácsok felét még csak nem is értettem – épületek nevei, amikről addig sosem hallottam.

És mégis? Baromi hasznos.

A klán mindent kifordít magából. Már nem csak építesz, hanem befektetsz. A kovácspontjaiddal mások nagyépületeibe tolsz, jól időzítve meg jól olvasva le az ajánlatokat. És ha jól számolsz, nagyot szakíthatsz. Ami mindenkinek a szíve csücske? Az Ark. Ez egy igazi pontgyár – mintha jótékonykodással farmolnál.

A bibi? Az építéshez jövőbeli cuccok kellenek, miközben én még vizet forraltam agyagedényben. Tehát cserebere, privát üzenetek idegeneknek, gyanús alkuk – mint piacon szombat reggel. Végül, nagy nehezen, sikerült összehozni a kellő anyagot.

És hát, mikor az Ark végre megépült, minden meglódult. Kovácspont ömlött, a dolgok érthetővé váltak. Az a klán, ami először úgy nézett ki, mint egy matekszekta, hirtelen otthonos lett. Van egy egész gazdasági szimuláció a felszín alatt, amit mai napig nem értek teljesen, de működik. Valahogy.

Küldetések gyára, avagy elveszve az eventrengetegben

Hogy a játék függésben tartson, naponta eventekkel bombáz – mintha már csak pixelek lennének a készleten. Nyári karnevál. Őszi sütifeszt. Focis kihívás. Mindenhol épületek, ami kell, persze.

Jól hangzik. Az is, de… néha ez már kicsit sok.

Lépten-nyomon be kell ugranod. Küldetéseket pipálsz, kattintasz ezt-azt, fejlesztesz. Aztán két óra múlva újra kezdheted. Van, ami egyszerű: pénz begyűjtése, harc indítása, csirke kattintás. Máskor? Őrület. „Költs el pontosan 47 kovácspontot, építs három kovácsműhelyt és simogasd meg a szomszéd kutyáját.” Mindegy, majdnem jó.

Én már néha meeting közben is bejelentkeztem egy-egy gyors körre, csak hogy a streak-et életben tartsam. Komoly. Akkor jöttem rá: a Forge nem is annyira birodalomépítésről, mint inkább szokásépítésről szól. Mint egy fantasy naptár app, csak vannak benne kardok.

Sártól a csillagtemplomig (és az útközbeni pánik)

Pár nap alatt a városom egy hulladékosztály lett. Nádtető, mellette tégla út, templom, amit jövő villámok világítanak meg, a város közepén meg egy kecskeszobor. Működött… nagyjából.

Márt már körökre időzítettem mindent, kész volt a tíz-lépéses techtervem, baromi okosnak éreztem magam.

Aztán rápillantottam a ranglistára.

Kiderült: mások városai kisország-méretűek, minden maxolva, űrkorszak technológia, Ark szintek, amik mellett az én épületem egy pálcikaember. Instant egózuhanás.

Elrontottam volna? Többet kellett volna építenem? Több pontot farmolni? Még egy ötöst bedobni?

Á, nem. Jól ment. Csak a Forge sosem akarja, hogy jól érezd magad. Azt akarja, hogy üldözz valamit. Mindig kicsit lemaradsz, mindig gondolkozol rajta. Ez a játék rafkós. Néha toxikus is. De az biztos, hogy visszahúz. Újra, meg újra.