Heroes of History kritika: civilizáció-építés laza stílussal

Időutazós adózás, fantasztikus farmolás, városépítő őrület: itt tényleg mindent meg lehet kapni egy csomagban.

Az első piramisom ferdére sikerült, de lelkes voltam

Egy homokozóval és pár kóválygó napszúrásos melóssal indult minden. Így kezdődött a Heroes of History-beli menetelésem. Ókori Egyiptom. Meleg, kicsit szeles, teli reménnyel. A tutorial ledobott, aztán hátbaveregetett: építs birodalmat, írj történelmet. Ja, jó, csak ennyi?

Tíz perc múlva volt egy gabonaföldem, egy kaszárnyám meg egy piactér, ami inkább limonádéstandnak nézett ki. Működött, na. Jöttek a nyersanyagok. A parasztok cserépedényekkel rohangáltak, mintha a szomszédba sietnének. Minden koppintás után jött a búza, pénz, kő: az építkezés szentháromsága.

Az elején? Pörög rendesen. Vannak céljaid. Vannak isteneid. Már csak egy "Fáraó" feliratú névjegykártya kellett volna, és kész.

Kopogtatás az istenek ajtaján

Ahogy beindult a város, elkezdtem turkálni a hősrendszerben. Őszintén? Meglepett. A Heroes of History nem random NPC-ket dob rád Hőscsávó névvel, hanem Kleopátrát, Julius Caesart, Leonidászt és más valódi legendákat. Mindegyik mániás, egyedi stílus, saját statok, ego rendesen.

Az összerakásuk külön mini-játék. Gyűjtöd a tekercseket, szilánkokat nyitsz, szintezed őket, felszerelést adsz rájuk, oszt’ mehetnek a minicsatákba. Van tank, van, aki leégeti a pályát, van, aki inkább csak piramisokat mutogat és kiabál.

Az álomcsapatom? Nyilván Kleopátra (hát persze!), Guan Yu (az arcszőrzet majdnem kitölti a képernyőt), meg Herkules (nagyjából egy Honda Civictől nagyobb bunkóval). Az első ellenséges tábor úgy kapta a verést, hogy öröm volt nézni.

A harc nem agysebészet, de azért oda kell figyelni. A pozíció, az időzítés, mind számít. Néha meg szimplán szorítod a fát, hogy az AI ne rághassa szét a falakat. Taktikusnak tűnik, még ha néha csak néző vagy is.

A grind hajnala

Mire elértem a Negyedik Kort és az ókori Görögországot, már úgy éreztem magam, mint egy isten. Volt kikötő, igazi fallal védett város, templom, pénzkészlet, amit csak a legmenőbb nagybácsi tud pariban tartani.

Aztán minden lefulladt. Csúnyán.

Nem is lassulás – inkább mintha ragacsos gyerekmedencében cammogtam volna, vastag gyapjúzokniban.

Az épületek hirtelen márványt kértek. Rézt, üveget. Azokhoz olyan épület kellett, ami még nem is volt elérhető. Feloldani? Felfedezni. Felfedezni? Felderítő. Felderítőhöz? Győzelem. Győzelemhez? Hős. Hőshöz? Gear. Gearhez? Valami ultra-ritka cucc, amiről még képet se láttam. Ördögi kör, keményen.

Üdv a midgame-ben!

Innentől minden lépéshez plusz egy titkos lista járt. Fejlesztenél templomot? Persze, ha van húsz rézrudacskád, három tekercsed, meg egy olyan hősöd, aki most fürdött jaktejes szertartásban. (Na jó, ez lehet, hogy csak érzésre volt ilyen elvetemült.)

A monoton „grind” nem sunyiban csúszott be: pazar aranyköntösben lépett elő, és hódolatot követelt.

Kleopátra tartja össze a civilizációt

Próbáltam kitartani. Pénzköltés nélkül, csak makacs magyar virtussal. Beléptem, beállítottam az építőket, néha lefoglalóztam a ködöt, aztán kiléptem, mielőtt a kattintgatás az agyamra ment volna.

Szerencsére vannak szövetségek. Csatlakozhatsz csapathoz, buffokat dobálsz, adsz-kapsz nyersanyagot, háborúzhattok közösen, és együtt lehet morzsolgatni az időzítóket – mintha csoportos házi lenne.

Kleopátra? Már húszas szintű, kézben olyan bottal, ami üvölt: "limitált skin!" Egyedül lezúzott mindent, splash damage-dzsel, passzív gyógyítással – mintha folyamatosan be akarná bizonyítani, hogy ő A főnök. Leonidász? Papírtörlő. Herkules? Tank alkat, de lassabb, mint az M3-as dugó csúcsidőben. Szóval, ha nem tolod rá a fejlődést a toppos hősökre, a többiek inkább dísznek vannak.

Az eventek valamennyit segítenek. Mindennap van kis mellékküldi, jó jutalom, ha ráérsz olyan kihívásokat teljesíteni, mint például „Nyerj három ütközetet csak távolságiakkal” vagy „Szedj össze 200 zöldséget, miközben ókori himnuszt dúdolsz!” (Na jó, ezt kicsit kiszíneztem, de közel jártam.)

Szórakoztató, meg nem is. De inkább az az érzés: költse már el a játékos a pénzét valahol… Lehet persze mindent ingyen, de ehhez kell egy Excel, három naptár és a budhista szerzetesek idegrendszere.

Városépítés egy kis egzisztenciális válsággal

A kis birodalmad? Pazarul néz ki! Minden új korszak új stílust hoz, egyiptomi tornyok, római oszlopok, középkori pultos kuckók. Az utcák megtelnek élettel, minden mozdul, minden él.

A menedzsment viszont? Ajjaj.

Vannak épületek, amik csak szépek. Vannak, amik adnak valamit. Vannak, amik kutatást nyitnak. És vannak, amik csak akkor működnek, ha kiosztasz rá egy hőst – na persze pont az a hős épp háborúban öklöz valahol.

Tíz percig káromkodtam egy rézbányára, mert semmit nem csinált. Azt hittem, bug. Nem, csak kellett volna egy hős is rá. A játék ezt nem verte nagy dobra, hanem röhögő szmájlival nézett, ahogy agyvérzést kapok, miközben a parasztok a napon fetrengenek.

Később a várostervezés már külön főellenség. Elfogy a hely, köd eltakar mindent, a térkép előtt topogsz, hogy most farmot építs, kaszárnyát vagy csak sírjál egy kicsit a siló mellett. Egy ponton már nem is stratégia: hanem egyszerű túlélés egy többoldalas, Exceles teendőlista ellen.

Amikor a történelem is háziként fáraszt

Valahol a Hatodik Korszak környékén jött a lélektani kátyú. Ismerős az érzés? Belépsz. Kattintasz. Bezsebeled a lootot. Beállítasz pár fejlesztést. Meredsz a képernyőre. Vakarod a fejed.

Unatkoztam? Nem igazán. Inkább csak... robot üzemmódra váltottam.

Ez a csapda: a Heroes of History menőnek tűnik, szépen szól, animációk csillognak, zene lazít. Kialakul az a kényelmes ritmus, aztán hirtelen megáll a buli. Utána meg? Csak egy rakás házi feladat, görög ruhában.

Lehet ebben élvezni is! Főleg eleinte. Építkezel, harcolsz, Caesar lehetsz – egérrel! De ahogy a varázs elfogy, marad: egy hatalmas tennivaló-lista, csicsás szegéllyel.

Záró gondolatok, mielőtt tovább pörög a történelem

Ajánlanám a Heroes of History-t? Simán. De nézz magadba: meddig bírod a monoton farmolást?

Ha szereted a városépítős játékokat egy kis taktikával nyakon öntve, simán le fog kötni – legalább egy darabig. A történelmi fíling üt, a hősrendszerben van kraft. Az eleje lendületes. És tényleg játszhatod úgy, hogy egy forintot sem költesz.

De... készülj fel a súrlódásra. Ha a számlálók, energiarendszerek már az olvasásnál is idegesítenek, inkább nézz róla egy YouTube-videót.

Van itt egy jó játék. Néha kifejezetten jó. De kell hozzá türelem, pénztárca – vagy mindkettő.

Kleopátra velem maradt. Ez azért számít valamit...