Honkai: Star Rail kritika – Űrvonat, gacha, istenek, és pazar(z) káosz

Miért üsd a démonokat egy kazamatában, ha a sorsot is pofán vághatod egy kozmikus gyorsvasúton?

Tudod, hogy ütős lesz egy játék, ha az első szövetségesed egy ezüsthajú hadibűnös amnéziával, a második pedig egy miniatűr jégkirálynő, aki lazán leszed egy egész bolygót egy mozdulattal. A Honkai: Star Rail egyáltalán nem finomkodik. Felrángat az Astral Express fedélzetére, a kezedbe nyom egy varázsütőt, és rámutat egy összeomló dimenzióra. Öt perc múlva már emlékezők gyomlálása közben existentialista szorongás elöl menekülsz, és szabad akaratról vitázol egy kukával. Elég vad kezdés.

Az első főellenfél? Egy gyönyörűen tragikus kudarc

Azt hittem, megvagyok, hisz játszottam már Genhsint is. Hiba volt. A Honkai körökre osztott harca első blikkre laza, de közben több a tüske benne, mint egy sündisznó turmixban. Elemi reakciók, energiamenedzsment, ellenfélkörök figyelése… és még ne pánikolj hozzá, ha lehet.

A csavar? Minden karakter három mozdulatot tud. Három. Olyan, mint a sakk – csak mindenki be van rúgva, és ég a tábla.

Healer? Ja, az pont nem volt. Tiszta üvegharcos brigád, egy rakás feldolgozatlan lelki válsággal. Átjutottunk két hullámon, majd jött egy plázaméretű mech és konfettivé taposott minket. A halál animáció? Oscar-gyanús. Cseppnyi bűntudat nélkül.

A csapatod egy káosz – és ettől jó

A játék szeretné, ha érdekelne a történet. Ráadásul furcsán működik is. Minden karakter vagy félelmetesen profi, vagy totál őrült – néha mindkettő. Villámlila gót, rókafülű HR-es, egy robot tele rejtett traumákkal, meg egy szerzetesgyerek, aki úgy beszél, mint egy passzív-agresszív szerencsesüti.

Egyik pillanatban még kvantumfizikát bogozol, a következőben hócsatázol egy mini-tiránnal. Semminek sem kéne működnie, de valahogy mégis klappol. Magyarázat nincs. Talán mert a játék mindent belead: minden bolygó egy külön űrkabaré – szekták, puccsok, beszélő automaták.

Free-to-play, de nem kell eladnod a veséd

Őszinte leszek: vártam a paywallt. De a Star Rail? Ugyan már. Szórja a free pullokat, mintha családi ünnep lenne, a kezdő csapat megállja a helyét. Első bolygót letoltam a tutorial bandával meg egy kedvét vesztett shotgunos nővérrel. Ez már siker.

Persze ha a nagybetűs anime kaszáslány után sóvárogsz, ott már szerencse, türelem vagy épp bankkártya kell. Ez a része még mindig gacha. De a grind nem akadály. Csak te leszel okosabb: napi anyagvadászat, csapatszinergiák, meg némi ima az RNG szellemekhez.

Vizualitás: képernyőlopási veszély!

Már-már durván gyönyörű ez a játék. Belobog, mint egy sci-fi hógömb világít, Luofu pedig egy olyan álom, amit egy anime-maratonista lát kávé-túladagolás után. Még a random mobok is fényűzőek.

A karakterek extra látványosak. Az ultik mintha egyenesen egy Crunchyroll-trailerből szöktek volna. És persze van pár ruha, amit nyilván dakimakunak szántak, de hát… anime, ugye. Vállald be.

Grindolni kell, de nem állsz bele a földbe

Előre szólok: Star Rail egy ponton lelassul. Nem falnak mész, csak… "Mit szólnál egy kis relikvia-farmhoz?" – érzés. A Trailblaze szint limitálja a sztorit, szóval fogod magad, és körbefutod ugyanazokat a pályákat nyersanyagért, statsörért, meg azért az átkos egy rollért, ami sosem esik.

De mondjuk ki: lehetne sokkal rosszabb is. Az új játékelemek szépen, lassan jönnek be – pont nem fulladsz meg bennük. És a 3.0-s update végre rendet tett: kevesebb felesleges meló, jobb statok, és olyan eventek, amihez nem kell rögtön guide-ot guglizni, hogy be tudj lépni.

Milyen érzés tényleg játszani a Star Rail-t?

Mintha égő bowlinggolyókat zsonglőrködnél egy rolleren a Hold felszínén. Hangzavaros? Az is. Elemi gyengeségek összehangolása, ult tartogatása breakre, skill pontokat meg úgy gyűjtöd, mintha az egész galaktikus költségvetés a te zsebedben lenne.

Aztán egyszer csak… bumm. Kozmikus csirkét kergetsz, aki azt hiszi, egy újjászületett bolygó. És ami durva: egyáltalán nem lep meg! A hangulatváltás nem bug, hanem a lényeg.

Végszó: Felszállsz az Astral Expressre?

Ez a játék egy óriási, csillámporban panírozott ellentmondás. Ingyen van, mégis luxusnak érződik. Körökre osztott, mégis folyamatosan leizzaszt. Gacha, de valahogy nem akar lerántani a sárba? Ne kérdezd, hogy csinálták.

Tökéletes? Ugyan. Néha grindolós, néha a sztori elfelejti, melyik időzónában vagyunk. De a legtöbbször egészen zseniális – pont annyira kattant, amennyire kell.

Ha szereted a JRPG-ket vadul, furán, és egy kis animés bolondériával, szerezz jegyet. Sőt, healert hozz magaddal. Később hálás leszel érte.